Rammstein-Metal - Letöltések, videók, dalszövegek: Minden ami Rammstein!
Rammstein-Metal - Letöltések, videók, dalszövegek: Minden ami Rammstein!
Menü
 
Tagok
 
Információk
 
Dalszöveg-eredeti
 
Dalszöveg-magyar
 
Minőségi albumok
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Rammstein Logo

 
Kislemezek
 
DVD-k
 
Képek
 
Az együttes története

Megalakulás (1994)

Az együttest a gitáros, Richard Z. Kruspe alapította. 1989-ben Nyugat-Berlinbe szökött, és 1993-ban megalapította az Orgasm Death Gimmicks nevű zenekart. Akkoriban igen nagy hatással volt rá az amerikai zene, különösen a Kiss. A Berlini fal leomlása után visszaköltözött Schwerinbe, ahol Till Lindemann is élt és a First Arsch-ban dobolt.

Richard Oliver Riedellel lakott akkoriban, aki a The Inchtabokatables nevű együttesben zenélt, és Christoph Schneiderral, aki a Die Firmában játszott. Richard ekkor kezdett velük dolgozni egy új projekten. A dalszövegeket és a zenét is ő írta, és mivel a kettőt egyszerre nem tudta csinálni, meggyőzte Lindemannt, hogy csatlakozzon hozzájuk. Richard akkor figyelt felt Tillre, amikor véletlenül meghallotta munka közben énekelni.

1994-ben egy versenyt szerveztek Berlinben amatőr együtteseknek. A nyerteseknek lehetőséget biztosítottak 4 demofelvételre egy profi stúdióban. Kruspe, Schneider, Riedel és Lindemann is szerepelt a versenyen, amit meg is nyertek. Paul Landers, a Feeling B gitárosa, ekkor figyelt fel rájuk, és a demoszámokat meghallgatva részt akart venni a projektben. Christian Lorenz, a Feeling B billentyűse csatlakozott Landers kérésére, igaz, csak hosszú győzködés után tudták rávenni, hogy szerepeljen az együttesben.

Kruspe egy interjújában így nyilatkozott a Rammstein megalakulásáról:"Rájöttem, hogy igen fontos a zeneszerzés, és hogy a zene jól működjön a nyelvvel, amit én régen nem tettem. Visszajöttem [Németországba] és azt gondoltam <Itt az idő, hogy olyan zenét szerezzek, ami igazán hiteles.> Elkezdtem dolgozni egy Rammstein nevű projekten, hogy megpróbáljak német zenét szerezni."

Herzeleid (1995-1996)

Az együttes 1995 márciusában kezdett el dolgozni az első stúdióalbumán Jacob Hellner producerrel. A Du riechst so gut című kislemez 1995. augusztus 17-én került a boltokba, és nem sokra rá, szeptember 24-én megjelent az album is Herzeleid névvel. November 27 és 29 között az együttes a svéd Clawfingerrel turnézott Prágában és Varsóban. A Rammstein első saját turnéja 1995. december 2-án kezdődött és összesen 17 koncerből állt. 1996 elején az együttes kiadta a Seemann kislemezt, majd az év során több, mint 60 koncertet adtak. Ezek közül az egyik élő show volt Londonban az MTV Hanging Out műsorában. Ez volt az első fellépése az együttesnek Angliában. 1996. szeptember 27-én a berlini Arénában tartottak egy születésnapi koncertet. Ez alkalommal először a világításért a berlini rendező, Gert Hof felelt.

1996 augusztusában a Rammstein két száma, a Heirate mich és a Rammstein is bekerült David Lynch Lost Highway – Útvesztőben című filmjébe. A filmzenét az USA-ban és Európában is kiadták.

Sehnsucht és Live aus Berlin (1996-2000)

Az új album sokkal inkább vokális, a Herzeleidban több szónoklatot, normál beszédet használtunk. A mostani anyag szintén sokkal dallamosabb. Több élénk rész van benne, a dalok jobban komponáltak és ezek mind annak a fejlődésnek köszönhetőek, amit együttesként átéltünk. Minden számnak megvan a maga szerkezete, tartalmaz versszakokat, refrént és egy zenemű összes tipikus elemét. Vannak nagyszerű melódiák, gyönyörű billentyűs részek. A Sehnsucht nem olyan sötét és nyomasztó, mint a Herzeleid volt, sokkal eltérőbb hangulata van. Néhány ember szereti, néhány nem. Néhányan azzal vádoltak, hogy egy sokkal kevésbé ütős albumot készítettünk, mint az előző volt. Én egy másik útnak hívnám. Ez még mindig ugyanaz a leves, igaz, kicsit kevesebb paprikával, de az ízét ez egyáltalán nem rontja el.
Till Lindemann

A második stúdióalbum a Sehnsucht nevet kapta és az együttes 1996 novemberében kezdett el rajta dolgozni Máltán a Temple –Studiosban. A producer ezúttal is Jacob Hellner volt. A lemezről először kimásolt kislemez az Engel lett, 1997április 1-jén jelent meg. Ez év májusára Németországban aranylemez lett belőle, aminek következtében kiadásra került egy Fan Edition is két, eddig ki nem adott számmal bővítve (Wilder Wein és Feuerräder). A második kislemez a Du hast lett, ami 1997.július 21-én került a boltokba. Előtte nem sokkal, 1997. május 27-én a Herzeleid aranylemez lett Németországban több, mint 250 000 eladott példány után. Az együttes mindeközben teltházas koncerteket adott Németországba, Svájcban és Ausztriában. A Sehnsucht augusztus 22-ei megjelenése után két héttel már az első helyen zárt a német zenei listákon. Szintén ekkor a Herzeleid, valamint a Sehnsucht kislemezei is benne voltak az első húszban.

1997. december 5-én került sor a Rammstein első USA-beli turnéjára a KMFDM előzenekaraként. Ezelőtt az együttesnek már volt két fellépése az Államokban, mindkettő New Yorkban.

A Du riechst so gut '98 kislemez tavasszal került kiadásra, a számhoz még új videoklip is készült ekkor.

1998. augusztus 22-én és 23-án az együttes több, mint 17 000 ember előtt játszott a berlini Wuhlheide-ben. Ez volt a Rammstein addigi legnagyobb koncertje, az előzenekarok között volt a Danzig, Nina Hagen, Joachim Witt és az Alaska is. A show-ról később Live aus Berlin címmel DVD készült.

A Family Values tour keretein belül a Rammstein az USA-ban koncertezett 1998 őszén a Kornnal, Ice Cube-bal, az Orgyval és a Limp Bizkittel. Az együttes amerikai jelenlétét csak erősítette, hogy november 2-án az USA-ban is aranylemez lett a Sehnsucht.

1999 őszén a zenekar először játszott Latin-Amerikában a Kiss előzenekaraként.

Egy évvel a sikeres wuhlheide-i koncert után, 1999. augusztus 30-án, az ott rögzített felvételekből kiadásra került a Live aus Berlin CD. Két hétre a kiadást követően a német listákon az első helyen zárt a koncertfelvétel. Szeptember 13-án az anyag videó formájában ugyancsak a boltokba került, cenzúrázott, illetve vágatlan verzióként is a Bück dich című szám előadása miatt. DVD formátumban november 26-án adták ki.

Mutter (2000-2002)

Meg kell szokni ezt a zenét. A lemez sokkal kevésbé kommersz hangzású. Azoknak, akik The Ramonest, vagy AC/DC-t hallgatnak tetszeni fog a Mutter. Nagyon jó album lett. Talán el kell telnie egy kis időnek, de előbb-utóbb a hallgató is rájön erre.
Till Lindemann

A zenekar harmadik, Mutter című albuma 2000 májusában és júniusában készült és Dél-Franciaországban vették fel. A keverésre októberben Stockholmban került sor. 2000 karácsonyán az együttes MP3 formátumban feltöltötte a hivatalos honlapra a Links 2 3 4 című számot a lemezről annak népszerűsítése érdekében. A zenekar állítása szerint ezt az albumot volt a legnehezebb elkészíteni, mivel semmilyen anyag nem maradt az előző CD-kről, valamint a tagok véleménye is nagyon különbözött abban, hogy milyen irányba folytassák a zeneszerzést.

2001-ben az együttes fennállása óta először játszott Ausztráliában és Új-Zélandon a Big Day Out fesztiválon. Ez év januárjában az új kislemez, a Sonne videoklipje is elkészült. A klipet 2001. január 29-én vetítették először, a kislemez pedig pár nappal később, február 12-én került a boltokba. A számok között volt két remix a Clawfingertől, valamint az Adios című dal az új stúdióalbumról. Maga a nagylemez 2001. április 2-án jelent meg. Az új CD eladásai kirívóan alacsonyak voltak az első két CD sikere után, és a kritikusok is lehúzó cikkeket írtak az albumról. Ennek ellenére nem sokra a megjelenés után a Rammstein sikeres turnéra indult Németországban, Svájcban és Ausztriában, valamint teltházas koncerteket adott Amerikában is. Május 14-én adták ki a második kislemezt, a Links 2 3 4-t, ehhez a videoklipet május 18-án kezdték vetíteni. Szintén ehhez a dalhoz egy DVD is megjelent, ami tartalmazta a videoklipet, annak werkfilmjét, illetve néhány sosem látott képet.

Az együttes eredetileg a Sonne-t csak Európában akarta kiadni, és az amerikai és ausztrál közönségnek szánta a Links 2 3 4 kislemezt, mivel a Mutterről leginkább ez az utóbbi szám hasonlít a régebbi Rammstein-dalokra, és a zenekar amerikai kiadója nem mert kockáztatni a nagy újításokkal. Kruspe erről egy interjúban így fogalmazott: „Azt gondoltuk, hogy a Links lenne a legjobb választás az USA-nak a szám keménysége miatt. Az a dal egy nyilatkozat tőlünk. Kísérlet arra, hogy megmagyarázza a félreértéseket a zenekarról, és a katonai elemeket azért adtuk hozzá, hogy ne legyen annyira egyértelmű az üzenet. De most valami furcsa dolog történt. Az MTV az Államokban elkezdte vetíteni a Sonne videoklipjét, ami igen meglepő, mivel a kislemezt ott nem árulják. Ennek nincs értelme. Talán már annyira hiányzik a Rammstein odaát, hogy nem tudják kivárni a Links-videót. Nem tudom. Most fogalmunk sincs, mit csináljunk, ráadásul Ausztráliában szintén a Sonne-t akarják kiadni. Pedig nekik is a Links-et szántuk.”

Az Ich will nevet viselő harmadik kislemezt 2001. szeptember 10-én adták ki, a Mutter Limited Tour Edition-nal, ami új illusztrációt tartalmazott, valamint koncertfelvételeket az Ich will, Links 2 3 4, Sonne és Spieluhr számokhoz. 2002 januárjában az együttes pár napot Prágában töltött az amerikai xXx című akciófilm forgatásán. A zenekar a nyitójelenetben szerepel a Feuer frei! című számukkal. A dalhoz tartozó kislemez 2002. október 14-én jelent meg és az eredeti szám mellett annak két remixét is tartalmazta, valamint a Du hast és Bück dich Battery-feldolgozását. A Feuer frei! videoklipjét az xXx rendezője, Rob Cohen vágta, és a zenekar előadásán kívül jeleneteket tartalmaz magából a filmből is.

Reise, Reise (2003-2005)

A Reise, Reise album felvételei 2003. november és december között a dél-spanyolországi El Cortijo stúdióban készültek. A keverés a stockholmi Toytownban történt 2004 áprilisában és májusában. Az első kislemez a Mein Teil volt, 2004. július 26-án jelent meg. A hozzá készült videoklipet Berlinben forgatták, és rengeteg vitát generált. A rendező Zoran Bihac volt, korábban a Links 2 3 4-hez készített videót.

A következő kislemez, az Amerika 2004. szeptember 13-án jelent meg, videoklipje kicsit korábban, augusztus 20-án debütált. A benne használt szkafandereket Hollywoodból rendelték, és a holdbéli táj megvalósításához 240 tonna hamura volt szükség. A klipet szintén Berlinben forgatták, a rendező Jörn Heitmann volt, aki már többször készített videót a zenekarnak.

A negyedik stúdióalbum szeptember 27-én került a boltokba, és hamar a top 10-be került az európai zenei listákon. A Billboard listája szerint a Rammstein ezzel minden idők legsikeresebb német nyelvű együttesévé vált. Az album következő kislemeze, az Ohne dich november 22-én jelent meg, 2005. február 28-án pedig a Keine Lust.

Az nagylemez turnéja 2004 novemberében kezdődött Németországban, és a zenekar 2005 tavaszáig összesen 21 koncertet adott tíz országban, több mint 200 000 néző előtt. Ez idő alatt az együttesnek rengetek peres ügye volt, mivel több néző és szervező rosszul lett a koncerteken a tűz miatt.

2005 nyarán a zenekar számos nyári fesztiválon lépett fel Európa-szerte. Ezekből a koncertekből lett végül összevágva a Rammstein második koncertDVD-je, a Völkerball, ami 2006 novemberében jelent meg.

Rosenrot és Völkerball (2005-2006)

Ez a lemez [Rosenrot] voltaképpen a Reise, Reise második rész volt, amolyan folytatás. De még inkább egy vegyes felvágott, hiszen Mutter korszakos dalok, korábbi anyagok is felkerültek rá, meg persze néhány új dal. Nem is igazán tekinthető igazi Rammstein albumnak. A sorlemezeink közé tartozik, de valahogy mégsem az.
Paul Landers

Az új stúdióalbum nevét a zenekar 2005 augusztusában jelentette be. Az első kislemez az új albumról a Benzin lett, 2005. október 5-én jelent meg, videoklipjét pedig szeptember 16-án kezdték vetíteni a zenecsatornák. A Rosenrot 2005. október 28-án debütált, és 20 országban a top 10-ben végzett a zenei listákon. Nagyrészt olyan számokat tartalmaz, amik dramaturgiai okok miatt kimaradtak az előző, Reise, Reise CD-ről. A Benzin című számot azonban a Reise, Reise turnéja alatt is játszották, négyszer Wuhlheide-ben 2005. június 23. és 26. között, és négyszer az Egyesült Királyságban – Newcastle, Birmingham, Glasgow és Cardiff – 2005 júliusában. Ezen a számon kívül semelyik másik dalt nem játszottak még élőben a Rosenrotról.

Az új album névadó számának kislemeze 2005. december 16-án jelent meg, hozzá a videoklipet Erdélyben forgatták novemberben. A következő maxi a Mann gegen Mann lett, amit a következő év márciusában adtak ki. Az ehhez készült videoklipet a tartalma miatt csak késő éjszaka vetítették a zenei csatornák.

Az együttes legújabb koncertDVD-je Völkerball néven 2006. november 17-én jött ki Németországban, és néhány európai országban. A DVD-n koncertfelvételek vannak Franciaországból, Angliából, Japánból és Oroszországból. A kiadás tartalmaz egy CD-mellékletet is ugyanezen előadások hanganyagával. A kiadásnak három verziója van, az egyik egy 190 oldalas könyvet is tartalmaz. Az előre nem látott érdeklődés miatt a korlátozott példányszámú kiadás elfogyott, így újra kellett nyomni.

Liebe ist für alle da (2007-)

Minden számunknak van köze a szerelem és szex sötétebb oldalához. Ezek a dalok nem a boldog szerelmes dalok közül vannak. Mindig is az emberi kapcsolatok sötétebb oldalát választottuk témának. (...) Amikor először meghallod a lemez címét, giccsesnek tűnket, de érezhetően ott van benne egy mélyebb jelentés.
Richard Z. Kruspe

2006-ban az együttes nem dolgozott, a munkát 2007-ben kezdték újra. Az első információk az új lemezről 2007-ben szivárogtak ki, a gitáros Paul Landers azt nyilatkozta egy interjújában, hogy már dolgoznak az új albumon, és már 30 számot írtak. Ezek közül sok olyan, amit csak egy-egy tag írt a hosszú szünet alatt. A kérdésre, hogy ezeket is szétosztják-e majd több album között, mint a Reise, Reise és Rosenrot esetében tették, azt felelte, hogy ezúttal csak egy album készül. Az előkészületek 2008. november elején fejeződtek be Berlinben. A dalokat Kaliforniában vették fel. Az új album 2009. október 16-án jelent meg, címe: Liebe ist für alle da.

Az első kislemez a Pussy volt, videoklipje 2009. szeptember 16-án debütált a visit-x nevű pornóoldalon. A kliptől a média elzárkózott, zenei csatornákon egyáltalán nem vetítik. A lemez több európai országban platina státuszt ért el, Finnországban például még megjelenése előtt, csak az előrendeléseket számolva érte el a platina státuszát.

A második kislemez az albumról az Ich tu dir weh, ami Európában 2010. január 15-én jött ki, az USA-ban pedig pár nappal később. Németországban a kiadvány nem jelenhetett meg a dal cenzúrázása miatt. A hozzá készült videoklip 2009. december 21-én szintén a visit-x nevű honlapon debütált. A Rammstein hivatalos honlapjáról minden információt letöröltek a kislemezzel kapcsolatban. A szám cenzúrázását 2010-ben visszavonták, így már Németországban is kapható lesz a kiadvány.

Az album következő kislemeze a Haifisch lett, ami az első olyan maxi a Liebe ist für alle da-ról, aminek videoklipje nem pornóoldalon debütált, hanem a zenekar mySpace oldalán és egy történet áll a a klip középpontjában. A boltokban 2010. május 31-étől elérhető.

A zenekar az új lemezzel 2009 őszén kezdett turnézni. Az első show november 8-án volt Portugáliában, Lisszabonban. 2010 nyaráig Európában koncerteztek, év végéig pedig észak-amerikában voltak túrnézni.

 
Facebook
 
Chat
Írjatok rövid véleményt, vagy bármit, ami a Rammstein-el kapcsolatos. ;)
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Szavazás
Rammstein koncert
Milyen volt a Rammstein koncert?

KURVA JÓÓ!!!!!!!! (66 / 89%)
Fasza volt! (5 / 7%)
Jó volt, de lehetett volna jobb is (2 / 3%)
Hát... ez nem volt valami jó. (0 / 0%)
Szar volt!!! (1 / 1%)

Szavazatok száma: 74

Létrehozás időpontja:
2011-11-11 14:19:13

Szavazás lezárva:
2012-03-20 18:19:06


Lezárt szavazások
 
Szavazás 2
Mein Land Videoklip
Értékeld az új videoklipet!

Mint a többi: TÖKÉLETES! (46 / 84%)
Nem rossz! (6 / 11%)
A többi sokkal jobb! (2 / 4%)
Ez teljesen szarrá sikeredett! (1 / 2%)

Szavazatok száma: 55

Létrehozás időpontja:
2011-11-11 14:29:24

Szavazás lezárva:
2012-03-20 18:19:27


Lezárt szavazások
 
Látogatottság
Indulás: 2009-09-17
 
Partnereink







 
Dátum és idő
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.